MÁRCIUS 15.

Az 1848-49-es szabadságharc leverése utáni megtorlásban több mint száz embert ítéltek halálra, sokakat bebörtönöztek, illetve besoroztak az osztrák hadseregbe. A szabadságharc vezetoi közül többen emigráltak, vagy Magyarországon bujdostak. Az osztrák vezetés a halálos ítéletek egy részének végrehajtását az 1848-as második bécsi forradalom évfordulójára, 1849. október 6-ára idozítette.

Ezen a napon Aradon agyonlotték Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Kiss Erno tábornokokat, valamint Lázár Vilmos ezredest. Ezután végezték ki a kötél általi halálra ítélt tábornokokat, Pöltenberg Ernőt, Török Ignácot, Lahner Györgyöt, Knézich Károlyt, Leiningen-Westenburg Károlyt, Aulich Lajost, Damjanich Jánost és Vécsey Károlyt. A pesti Újépületnél lőtték agyon Batthyány Lajost, Magyarország első miniszterelnökét. A kivégzések október 6-a után is folytatódtak; a megtorlás áldozatául esett Szacsvay Imre, az országgyűlés jegyzője, Csányi László kormánybiztos, Perényi Zsigmond, az országgyűlés felsőházának elnöke, Kazinczy Lajos ezredes, Kazinczy Ferencnek, a nyelvújítás kiemelkedő alakjának fia.

A halálos ítéletek többségét az a Haynau táborszernagy hagyta jóvá, aki már a szabadságharc leverése után közölte: senkinek sem fog kegyelmezni, és példát mutat Európának abból, hogyan kell a "rebellisek" kedvét elvenni a lázadásoktól.

„A Pilvax kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el.

Az orvosoktól a mérnökökhöz, majd a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. Jókai fölolvasta a felhívást és a 12 pontot, s énvelem elszavaltatták a „Nemzeti-dal” -t. Mindkettőt kitörő lelkesedéssel fogadták, s a refrénben előjövú „esküszünk”-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt.

Landerer nyomdájához mentünk, amely a legközelebb volt hozzánk, s a 12 pontot és a Nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Délfelé elkészültek a nyomtatványok, s ezrenként osztották szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére, s a sokaság eloszlott.

A szakadó eső dacára mintegy 10000 ember gyűlt össze a múzeum elé, onnan a városházához mentünk. A tanácsterem megnyílt, s megtelt néppel. Rövid tanácskozás után a polgármester aláírta a 12 pontot. Óriási lelkesedés tört ki!...
- Budára! Budára! Nyitassuk meg Táncsics börtönét! Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. A választmány legalább húszezer ember kíséretében fölment Budára a helytartó tanácshoz és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, s öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenségi rendelet, a cenzúra eltöröltetett, Táncsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre.

Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben.”

(Részlet Petőfi Sándor naplójából)