Boldogasszony havának hatodik napjára eső dátumot a rómaiak Augustus császár tiszteletére szentelték. A keresztények a maguk vallására alkalmazták ezt.

A katolikus naptár szerint vízkereszt – más néven Epifánia (Az epifánia a görög epiphaneia, szóból ered, amelynek jelentése „megjelenés” (a „megjelenni, feltűnni” igéből) vagy Háromkirályok – az Úr megjelenésének napja (január 6.) innen számítják a farsang kezdetét, ami hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tart. Nevezik a Megjelenés Ünnepének is, mert ekkor jelent meg a csillag, mely utat mutatott a királyoknak az újszülött bölcsőjéhez. Ekkor ér véget a karácsonyi ünnepkör, a családok leszedik a feldíszített fát. Számos bibliai-történelmi esemény fűződik a dátumhoz, ahogyan a hozzá tartozó népszokások sora is megfigyelhető eltérő módon a különböző nemzeteknél.

A biblia szerint vízkeresztkor jelent meg a betlehemi csillagot követve a három király – Gáspár, Menyhért és Boldizsár – a kisded jászlánál, e napkeleti bölcsek tiszteletére emlékezik a nyugati kereszténység ezen a napon. A katolikus egyház az ünneplését gyakran a közeli vasárnapra tolja. Ebbe az ünnepbe beletartozik még Jézus gyermekkora (a Jordán folyóban történő megkeresztelkedésig) valamint a kánai menyegzőn véghezvitt csodatétel ünneplése is. A görög egyház egészen az 5. századig ülte a krisztusi születés és megkeresztelkedés ünnepét.

A keleti keresztény egyházakban elsősorban Krisztus megkeresztelkedésének ünnepévé vált, náluk ez a karácsony napja. Az ortodox családoknál szalmát szórnak a padlóra, s a betlehemi jászolra emlékezve azon töltve alszanak reggelig.

A magyar „vízkereszt” elnevezés onnan ered, hogy ekkor szentelik a tömjént és vizet a templomokban. Két egymással összefüggő szertartás kötődik az ünnephez: a fentebb említett víz- valamint a házszentelés. Ennek nagyon régre visszanyúló hagyományai ismertek.

A házszentelés még napjainkban is szokás, a fennmaradt legrégebbi XVI. századi írásos dokumentum a következőképpen írja le: a templomok folyosóira udvarokra dézsákban és kádakban helyezték ki az előző nap megszentelt vizet, melyet a lakosság hazavihetett.

A szentelt víz használatára sok leírás maradt fent, ezek szerint az állatokat itatták meg vele, vagy magukra locsolták az emberek betegség (rüh, himlő), rontás, ártó szellemek ellen. Vihar ellen is hatásosnak tartották, a kút vizébe is öntöttek belőle. Isteni áldást kérve az udvart is fellocsolták egyes helyeken, a bölcsőbe, újszülött fürdővizébe szintén került. Ahogy a házasulandó párt, úgy a haldoklót vagy halottat is szenteltvízzel permetezték.

A házszentelés hagyománya Újévtől tartott hatodikáig, nevezik koledálásnak is. Források maradtak fent Mátyás király korából rá, a leírás szerint a plébános járta körbe a házakat szentelni, az ajtók szemöldökfájára pedig szintén vízkeresztkor szentelt gyertyával a háromkirályok nevének kezdőbetűjét írta fel (G+M+B). A pap kíséretében gyakran látványosan angyaloknak és „háromkirályoknak” öltözve fiatalok jártak, verssel, énekkel köszöntve Jézust. Ebből alakult ki a háromkirályjárás szokása. A XVI. században épült be ebbe a szokásba a csillagének éneklése, melynek egyedisége abban rejlett, hogy leányok is előadhatták.

Egy másik katolikus hagyomány szerint a papok fából készült keresztet dobtak a vízbe, majd a hívők a vízbe ugrottak érte.

A déli országokban is érdekes hagyományok fűződnek január 6-ához. Spanyolországban és a latin-amerikai országban ajándékot rejtenek az aznap sütött édességekbe, aki megtalálja, az lesz a nap királya.

Az itáliai családoknál Befana, a római hagyományokból átvett ronda, ám jóságos boszorkány hoz ajándékot vagy szenet a jó és rossz gyerekeknek. A történet szerint Befana nem tartott a Háromkirályokkal, büntetésül azóta bolyong, és gyerekeket ajándékoz meg, hátha valamelyik a kis Jézus.